Allianz Hungária Biztosító Rt.
Hungária Otthonbiztosítás

IX. Kiegészítő tetőbeázás-biztosítás

1. Az épületbiztosításhoz (a továbbiakban: alapbiztosítás) kötött kiegészítő tetőbeázás-biztosítás alapján a szerződésben meghatározott díj ellenében a biztosító megtéríti az alapbiztosítás, illetve az ingóságbiztosítás biztosítási összege mértékéig azokat a károkat, amelyeket a kockázatviselés helyén
* a biztosított lakást magában foglaló lakóépület, illetve
* a biztosított családi ház
tetőszigetelésének (vagy -héjalásának) meghibásodása következtében a meghibásodott részen beszivárgó csapadékvízokoz az alapbiztosításban, valamint a ingóságbiztosításban biztosított vagyontárgyakban, az alábbiak szerint.
2. Ha a vízkár a tetőszigetelés vagy a tetőhéjalás ismétlődő hibájából ugyanazon biztosított helyiségben következett be, a biztosító kizárólag abban az esetben téríti meg a keletkezett vízkárt, ha az előzménykárt okozó hibát szakember javította ki, és az újabb meghibásodás a javítás igazolt időpontját követő egy éven túl történt.
3. A jelen kiegészítő tetőbeázás-biztosítási feltételek alapján a biztosító nem téríti meg
* társasházak, lakásszövetkezetek esetén a közös vagy szövetkezeti tulajdonban keletkezett tetőbeázás-károkat,
* a gombásodás, penészedés formájában jelentkező károkat,
* az árvíz, vihar, hónyomás, jégverés miatt keletkezett károkat (erre a kockázatra az alapbiz-tosítás — az ott meghatározott módon — nyújt fedezetet),
* a felhőszakadásból származó csapadékvíz-elöntés okozta károkat (erre a kockázatra az alapbiztosítás — az ott meghatározott módon — nyújt fedezetet),
* az építés vagy felújítás alatt álló épületek ideiglenes tetőzetének elégtelensége miatt keletkezett károkat,
* a nyitva hagyott ablak (ajtó) miatt keletkezett károkat,
* az épületek külső vakolatában, külső festésében keletkezett károkat,
* a tető szigetelési, fedési hibájának helyreállítási költségeit.
4. A kiegészítő tetőbeázás-biztosítás díja az alapbiztosítás indexálásával egyidejűleg, azzal arányosan változik.
5. Egyéb rendelkezések
1. Az alapbiztosítás megszűnésével egyidejűleg a jelen kiegészítő biztosítás is megszűnik.
2. A jelen kiegészítő feltételekben nem érintett kérdésekben az alapbiztosítás szabályai az irányadók
XHTML 1.0 | CSS2