"Réki" Biztosítás Közvetítő Kft.
...mert velünk megtakarít!
Allianz Hungária Biztosító
Rt.
Hungária Otthonbiztosítás
VII. Kiegészítő épülethasználói felelősségbiztosítás
1. Az épületbiztosításhoz (a továbbiakban: alapbiztosítás) kötött kiegészítő épülethasználói felelősségbiztosítás alapján a szerződésben meghatározott díj ellenében a biztosító az alábbiak szerint megtéríti azokat az e szerződés hatálya alatt, Magyarország területén
* a) szerződésen kívül okozott személysérüléses vagy dolgokban keletkezett károkat, amelyekért a biztosított mint a kötvényen megjellt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója vagy ezek építtetője, felújítója;
* b) szerződésen kívül okozott személysérüléses vagy dolgokban keletkezett károkat, amelyekért a biztosított mint a kockázatviselés helyén háztartási céllal gázpalackot használó
e minőségében a magyar jog szabályai szerint kártérítési kötelezettséggel tartozik.
2. Lakóközösségek (szövetkezeti vagy társasházak) esetén a biztosító az 1. pont alapján megtéríti azokat a tűz, robbanás, valamint vezetékekből vagy azok szerelvényeiből kiömlő víz vagy gőz által előidézett károkat is, amelyek megtérítése iránt
* a lakóközösség egyes tagja(i) a biztosítottal szemben,
* a lakóközösség a biztosítottal szemben,
* az egyes tulajdonosok a lakóközösséggel szemben
támasztanak igényt.
1. Megtéríti továbbá a biztosító azokat a tűz, robbanás okozta, illetve vezetékekből és azok szerelvényeiből kiömlő víz vagy gőz által okozott károkat is, amelyek miatt a bérbeadó – a jogszabály alapján – kártérítési igényt érvényesít a bérlővel szemben.
2. A társasházközösség által tulajdonosi minőségben okozott felelősségi károkat a biztosított tulajdoni hányadának arányában téríti meg a biztosító. A lakásszövetkezetet terhelő felelősségi károk az alapbiztosításban biztosított lakás és a szövetkezeti lakások számának arányában térülnek meg.
3. Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyeket
* a biztosított keresőfoglalkozás vagy iparszerű tevékenység végzése során okozott, illetve
* motoros jármű üzemben tartójaként okozott, vagy
* a biztosítottak egymásnak vagy hozzátartozóiknak okoztak.
1. Nem téríti meg a biztosító a biztosított által folyamatos környezetszennyezéssel (a levegő, a talaj, a víz stb. szennyezésével) okozott, nem baleseti eredetű károkat.
4. A biztosító az épülethasználói felelősségi károkat naptári évenként a szerződő által választott biztosítási összegig téríti meg.
5. A biztosító megtérítési igénye
A biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása sem mentesíti a biztosítót a szolgáltatási kötelezettsége alól a károsulttal szemben.
1. A biztosító azonban a kifizetett összeg megtérítését követelheti a biztosítottól, ha
* a) a kárt a biztosított szándékosan okozta,
* b) a kár a biztosítottnak 2,5 ezreléket meghaladó súlyosan ittas vagy kábító hatású szer hatása alatti állapotával közvetlen okozati összefüggésben keletkezett,
* c) a károkozás engedélyhez kötött tevékenység engedély nélküli végzése során, és ezzel okozati összefüggésben történt,
* d) a kár a korábbi károsodással azonos körülmények között és azért következett be, mert a biztosított nem tette meg a szükséges intézkedéseket a kármegelőzés érdekében annak ellenére sem, hogy a hatóság vagy a biztosító a kár ismétlődésének veszélyére írásban is figyelmeztette.
6. Egyéb rendelkezések
1. A biztosító a kártérítési összeget a károsultnak fizeti ki, a károsult azonban igényét közvetlenül a biztosító ellen nem érvényesítheti. A biztosított csak akkor követelheti, hogy a biztosító az ő kezéhez fizessen, ha a károsult követelését ő egyenlítette ki.
2. A biztosított és a károsult egyezsége a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a biztosító azt tudomásul vette, a biztosított bírósági elmarasztalása pedig csak akkor, ha a biztosító a perben részt vett, a biztosított képviseletéről gondoskodott, vagy ezekről lemondott. A biztosító jogosult ellátni a biztosított peren kívüli és perbeli képviseletét, s a képviselettel felmerülő költségek is a biztosítót terhelik.
3. Az alapbiztosítás megszűnésével egyidejűleg a jelen kiegészítő biztosítás is megszűnik.
4. A jelen kiegészítő feltételekben nem érintett kérdésekben az alapbiztosítás szabályai az irányadók.

- Főoldal
- Magunkról
- On-Line kötés
- Állásajánlat
- Biztosítási szótár
-
Szolgáltatásaink
- Kötelező Biztosítás
- Casco Biztosítás
-
Lakásbiztosítás
-
Allianz
Hungária Biztosító Rt.
- Otthonbiztosítás Á.B.F.
- Az épületbiztosítás különös feltételei
- A biztosítási események
- Az ingóságbiztosítás különös feltételei
- 1. számú FÜGGELÉK
- A kiegészítő általános felelősségbiztosítás
- Kiegészítő épülethasználói felelősségbiztosítás
- A kiegészítő baleset-biztosítás
- Kiegészítő tetőbeázás-biztosítás
- Otthonbiztosítási szerződés záradékai
- ÁB-AEGON Általános Biztosító
- QBE Atlasz Biztosító
-
Allianz
Hungária Biztosító Rt.
- Utasbiztosítás
- Letölthető dokumentumok
- Ügyfélszolgálat
- Partnereink
- Kapcsolat
XHTML 1.0 | CSS2